A szentjakabi Várdomb

Kaposvár keleti szélén, a Kapos-folyótól délre, a Zselic északi részén egy észak-déli irányú dombhát északi végén található az egykori zselicszentjakabi – ma kaposszentjakabinak hívott – bencés apátság romja, ami Somogy megye egyik legfontosabb középkori műemléke. Azonban ezen a dombon nem a középkori emberek telepedtek meg először, hanem már az őskorban is lakott volt. A feltárások során számos olyan díszes kerámiatöredék került elő, ami arra utal, hogy a középső bronzkorban laktak itt. A finom kidolgozású, jellegzetes kerámiákat használó népesség időszakát dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájának nevezték el (Kr. e. 17–14. század). Egyik legnagyobb ismert települése a Kaposvárt elkerülő 61-es számú főút 1-es, míg egyik legnagyobb temetője a közelében található 2-es lelőhelyen került elő. Az őskor után a római korban telepedtek meg itt újra emberek. Az ásatások alkalmával kisebb számban kerültek elő római korra keltezhető kerámiatöredékek, továbbá közel 150 darab bronzpénz. Ezek segítenek pontosabban keltezni az itteni települést, amelyet a 4. században használtak. Ezenfelül a középkori templomba beépítve rengeteg római kori téglát találunk, tehát egy római kori épülettel (esetleg egy őrtoronnyal) is számolhatunk itt.
Miért is hívják Várdombnak a helyiek ezt a helyet? Az 1960-as évekbeli feltárások megkezdése előtt a területen szőlő és gyümölcsfák voltak, a középkori apátság falai többnyire a föld alatt helyezkedtek. el A területen a nyolcszögalaprajzú templom falai látszottak, amelyek egy vár tornyára/bástyájára hasonlítottak leginkább, ezért a népnyelv elnevezte a területet Várdombnak, és még ma is sokan úgy tudják, hogy itt vár volt.

A középkor évszázadai

Kaposvár környékén a késő avar korban (8. század) sűrű megtelepedéssel kell számolnunk, sőt, egyes csoportok még a 9. században is itt éltek. A Várdombhoz közel is van olyan temető és kohótelep, amit még a 9. században is használtak. Az apátság területén végzett legújabb feltárások világítottak rá arra, hogy a Várdomb is már lakott volt a 9. században, ahol egy megerődített udvarház és egy templom is létezett. Minden bizonnyal ez lehet az a templom, amelyet a középkori apátság 11. századi alapításakor, szerfelett régi és nem használt templomként írnak le. Ennek a templomnak is már Szent Jakab volt a védőszentje, és később ezt belefoglalták a 11. században épült templomba.
A bencés apátságot 1061-ben alapította a Győr nemzetségből származó Atha, vagy más néven Ottó somogyi ispán, aki később a nádori tisztséget is betöltötte. Ez az alapítás azért is jelentős, mert Magyarországon ez volt az első magánalapítású, tehát nem királyi alapítású kolostor. Az építkezések lassan folyhattak, mert csak 1067-ben szentelték fel. Az eseményen részt vett Salamon király (1063–1074) és Géza herceg is, a későbbi I. Géza király (1074–1077). A templomot Szent Jakab apostol tiszteletére szentelték fel. Ennek a templomnak az alaprajzát meglehetősen jól ismerjük, és a kőfaragványok segítségével rekonstruálható is a 11. századi kinézete. Azonban a korai időkben épült apátsági épületek kevésbé ismertek, mert azokat a későbbi építkezések feldúlták. A templomot a későbbiekben többször átépítették, szépítgették. Az apátságtól délre található, szabályos kolostori négyszöget valamikor a 14–15. században építették ki, itt helyezkedtek el a szerzetesek lakhelyei, a konyha, a könyvtár, az étkező és az egyéb helyiségek. Az apátsági templomtól északra található a már említett centrális elrendezésű, nyolcszög alaprajzú 13–14. század fordulóján épült templom, ami plébániatemplomi funkciókat is ellátott. Míg az apátsági templomot főleg a mindenkori kegyúri család (Szerdahelyi, Dersfy és Imrefy családok) és a szerzetesek használták. A két templom között temető volt a középkorban, sőt az apátsági templomon belül, és a kerengőfolyóson, valamint a kerengőudvaron is temetkeztek. Az apátságnak jelentős birtokai voltak a Zselicben és az Ormánságban is (1376-ban 63 települést soroltak fel), például Apáti, (Fészer)Lak, Szentbarnabás, Gállosfalva, Sárd, Basal, Alcs, Nádas, de több malma is volt a Kaposon. A 16. század elején az Oszmán Birodalom terjeszkedése következtében számos dél-dunántúli kolostort hagytak el a szerzetesek, és költöztek biztonságosabb helyre. Így történt ez a kaposszentjakabi apátsággal is, amit 1543 környékén hagyhattak el. Ezután katonák költöztek be az apátság falai közé, és a kaposvári vár elővára/őrhelye lett. Az 1555-ös török hadjárat során a maréknyi katonaság harc nélkül feladta a várat, és a kaposvári várba menekültek. Ezek után nincs róla információnk, hogy használták volna bármilyen célra is az épületeket.

A török hódoltság után

1695-ben mint „puszta vár” említik. 1736-ban már csak szőlőit említik, amelyeket kaposvári, toponári és taszári lakosok műveltek. Szintén az 1730-as években írják le, hogy az apátság még viszonylag épségben állt. 1776-ban a templom északi falán még szentek freskóit látták. Rómer Flóris, amikor 1872-ben itt járt, akkor már sajnos nem látta ezeket a freskókat. Miután az apátságot nem vette birtokba senki, és nem találtak neki egyházi funkciót, így pusztulásnak indult. Az építőanyagot pedig elkezdték elhordani és felhasználni más épületek építéséhez. Az 1900-as évek közepére egy nagyobb domb maradt csak néhány falcsonkkal.
1960 és 1966 között Nagy Emese vezetésével folytak az első régészeti kutatások, majd ezt követte a műemléki helyreállítás Zádor Mihály vezetésével, ami 1972-re készült el. A 2000-es évek elején újabb nagyobb léptékű felújítás és fejlesztés történt, többek között ekkor készült el a ma is látható kétrészes fogadó- és kiszolgáló épület, valamint a kilátó is. 2014-ben és 2016-ban Molnár István vezetésével történtek újabb kutatások, amelyek számos új eredményt hoztak. Majd 2023-ban egy újabb nagyobb felújítás vette kezdetét…

A régészeti leletanyag

Az apátság területéről legnagyobb számban kerámiatöredékek kerültek elő, ezek között vannak őskoriak, római koriak, de a legtöbb a középkor időszakából ismert. Viszonylag nagyszámú fémtárgyat ismerünk, amelyek között megtaláljuk a hétköznapi élethez szükséges eszközöket és szerszámokat (kulcsok, lakatok, kések, sarló, szőlőmetsző, olló, kalapács, szekerce stb.), a katonasághoz/lovassághoz köthető tárgyakat (zablák, kengyelek, sarkantyúk, nyílhegy, buzogány, fokos stb.), valamint különlegesebb fémtárgyak (doromb, füstülő, csillár) töredékei is megtalálhatók. A kolostor könyvtárára csak az egykori könyvveretek utalnak, amelyek közül az egyik igazán ritkaságnak számít, alig tucatnyi párhuzamát ismerjük az országból. A feltárásokon előkerült nagyjából 150 darab római érme, ezek többsége a 4. századból származik. A középkort 70 darab, többnyire ezüstből készült érme képviseli. Az Árpád-korból kevesebbet ismerünk, a 14–15. században már megnő a számuk, de a legtöbb a 16. századhoz köthető. Az egyik legkülönlegesebb lelet egy kőbe faragott és karcolt napóra töredéke, ami a maga nemében igazi kuriózumnak számít Magyarországon. Az 1964-ben előkerült napórát a 15. századra lehet keltezni, és rajta már arab számokat használtak, egy beosztás/egység 40–80 percet jelölt, tehát nem volt olyan pontos, mint a mostani órák, de a korabeli viszonyok között tökéletesen megfelelt.

Ajánlott irodalom

Kumorovitz L. Bernát: A zselincszentjakabi alapítólevél 1061-ből („Pest” legkorábbi említése). Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1964) 43‒83.

Molnár István: Újabb kutatás a kaposszentjakabi apátság területén 1. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (2014) 185–198.

Molnár István: Újabb kutatás a kaposszentjakabi apátság templomának területén. Archaeologiai Értesítő 140. (2015) 177–194.

Molnár István (2017), Rövid beszámoló a kaposszentjakabi bencés apátság területén

2016­ban végzett régészeti feltárásról. Archaeologia – Altum Castrum Online 2017. 1–10.

M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára. Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, 2016.

Nagy Emese: Előzetes jelentés a kaposszentjakabi apátság feltárásáról. Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973) 335–339.

Timár Péter: A Győr nembeli Szerdahelyi család története, birtokai és okmánytára. Szeged, 2016.

Ujhelyi Nóra – Varga Máté: Egy különleges könyvveret a kaposszentjakabi apátságból. Archaeologia – Altum Castrum Online. 2017. 1–8.

Varga Máté: Középkori napóra kaposszentjakabi bencés apátságból. In: Rácz Tibor Ákos (szerk.): A múltnak kútja. Fiatal Középkoros Régészek V. Konferenciájának Tanulmánykötete. Szentendre, 2014. 89–98.

Varga Máté: A kaposszentjakabi bencés apátság fémleletei. In: Ringer István (szerk.): A Fiatal Középkoros Régészek VIII. Konferenciájának Tanulmánykötete. Sátoraljaújhely, 2018. 289–301.

Varga Máté: A kaposszentjakabi bencés apátság ásatásain (1960–2016) előkerült középkori és kora újkori éremanyag. Collectanea Sancti Martini. A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 8. (2020) 175–197.

Varga Máté régész